Derényi Janka - 2. osztályos tanuló

A szivárványon túl


Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szivárvány. Erről a szivárványról mindig lehetett tudni, mikor jelenik meg, mikor tűnik el. A szivárvány mellett volt egy falu. A falu mellett meg egy kiserdő. Amikor a szivárvány előtűnik, vele együtt egy palota is megjelenik. Egyszer a falu elindult, hogy megnézhessék a palotát belülről.

Mindenki elindult, csak két lusta lány maradt otthon, mert átaludták a napot. Mentek, mendegéltek az emberek, és egyszer csak odaértek a palotához. Becsengettek. Vártak, vártak és csak vártak, de senki nem nyitott nekik ajtót.

– Jaj, így sose jutunk be a palotába, és holnap este eltűnik a szivárvány! – aggódott az egyik asszony.

– És a gyerekek nem tudják majd lerajzolni az iskolai dolgozatban, milyen belülről egy palota! – aggódott egy másik asszony.

Ahogy ott vártak, az egyik embernek eszébe jutott, talán rossz a csengő. És bizony rossz is volt. Sajnos senkinél nem volt szerszám, hogy megjavítsa, ezért haza kellett menniük. Otthon nekiláttak lószőrből szerszámot készíteni, majd másnap újra elindultak, a szerszámmal a kezükben. Most már a két lusta lány is velük tartott.

Amint odaértek a palotához, hozzáláttak a csengő megjavításához. Amikor elkészült a csengő, újra becsöngettek. Egy szép királylány nyitott nekik ajtót. Az emberek illedelmesen meghajoltak. A királylány megmutatta belülről az egész palotát. Szép, kifestett termeken mentek keresztül, gyémántokkal kirakott folyosókon haladtak át. Egy gyönyörű trónt is láttak. Miután megnézték a palotát, elköszöntek és elindultak hazafelé.

Másnap a gyerekek az iskolában szépen lerajzolták, milyen belülről egy palota. Mindenki ötöst kapott rá. Jutalmul senkinek nem kellett másnap iskolába mennie.

Itt a vége, fuss el véle. Aki nem hiszi, járjon utána.